Etikai Kódex
06_2026 verzió
Az Etikai Kódex célja
1. A Társaságunkra érvényes Etikai Kódex kiadásának célja, hogy a Társaság tulajdonosa a CP Holdings Limited és a Társaságok legfőbb szerve által elfogadott etikai alapelvek rögzítésével
- megfogalmazza, keretbe foglalja a Társaságunk alapértékeire épülő etikus magatartási normákat, viselkedési sztenderdeket, melyeket valamennyi munkavállalónknak, vendégünknek és üzleti partnerünknek meg kell ismernie és be kell tartania;
- tudassuk valamennyi munkavállalónkkal, vendégünkkel és üzleti partnerünkkel, hogy Társaságunk elkötelezett a jogszabályokban és az Etikai Kódexben foglaltak betartása mellett, és egy esetleges jogsértéssel vagy kifogásolt magatartással szemben minden munkavállalónkat, vendégünket, üzleti partnerünket megvédjük;
- a jogsértést vagy kifogásolható magatartást elkövető személyeket visszatartsa a jogsértés elkövetésétől;
- megelőzzük a kifogásolható magatartás elkövetését.
2. A jelen Etikai Kódex összefoglalja és meghatározza mindazon magatartási és viselkedési normákat, amelyek:
- megfelelő támpontot adnak az etikailag kifogásolható magatartások, az elfogadható és támogatandó, illetőleg a szankcionálandó magatartás felismeréséhez, valamint azok pártatlan megítéléséhez;
- segítséget nyújtanak, hogy a felmerülő helyzetekben helyes döntéseket hozzunk, megfelelő állásfoglalásokat alakítsunk ki, ezzel is biztosítva az eredményes és átlátható működést;
- morális alapot kínálnak a munkavállalói és az üzleti kapcsolatokban a bizalom kialakulásához és elmélyítéséhez;
- összhangban vannak mindazon előírásokkal és követelményekkel, amelyek iránymutatásul szolgálnak az érintettek számára a munkahelyi, vendégekkel és üzleti partnerekkel fennálló, vagy létrehozni kívánt kapcsolatrendszerük működtetéséhez, a problémák megoldásához, illetve konfliktusok kezeléséhez;
- védelmet biztosítanak minden normakövető számára, illetve hozzájárulnak az emberi méltóság megőrzéséhez.
3. A jelen Etikai Kódex ugyan nem tartalmaz minden lehetséges magatartásra vonatkozó normát, nem ad útmutatást minden lehetséges helyzetre, azonban Társaságunk folyamatosan figyelemmel kíséri az etikailag kifogásolható magatartásokat, melyekkel szemben a jog valamennyi eszközével fellép, függetlenül attól, hogy azt munkavállalónk, vendégünk, üzleti partnerünk vagy bármely más harmadik személy követi el.
4. A jelen Etikai Kódexben foglalt alapelvek érvényesülését Társaságunk mind a vendégeinkkel, mind jelenlegi és jövőbeni üzleti partnereinkkel és munkavállalóinkkal való kapcsolataiban elvárja és kiemelt prioritásként kezeli.
5. A jelen Etikai Kódex nem tartalmaz előírást a Büntető Törvénykönyvben szabályozott bűncselekményekre (pl.: lopás, csalás, sikkasztás, vesztegetés stb.) vagy más jogszabálysértés esetére. Amennyiben valamely jogi norma az itt leírtaknál szigorúbb elvárásokat támaszt, úgy annak kell megfelelni.
6. A jelen Etikai Kódex elválaszthatatlan mellékletét képezik Függelékként csatolt „Adómegfelelési és adócsalás-megelőzési szabályzat”, valamint a „Szankciós és korlátozó intézkedéseknek való megfelelési szabályzat”.
Az Etikai Kódex hatálya
Személyi hatály
1. Az Etikai Kódex hatálya kiterjed a Danubius Hotels Zrt., Ensana s.r.o., Slovenské liečebné kúpele Piešťany, a.s., SC Balneoclimaterica SA, Borovete I AD és Léčebné lázně Mariánské Lázně a.s. minden jelenlegi és leendő munkavállalójára, vendégére és üzleti partnerére vagy bármely más harmadik személyre, akivel Társaságunk kapcsolatba kerül; a jelen pont szerinti társaságok a jelen Kódex alkalmazásában a továbbiakban és a korábbiakban, mint Társaság.
Időbeli hatály
Valamennyi munkavállalóra, vendégre és üzleti partnerre vonatkozó elvárások
Törvényesség és a tisztesség
1. Minden munkavállalónktól elvárjuk, hogy a tudomásukra jutott jogszabálysértés vagy annak gyanúja esetén az Etikai Kódexben vagy más szabályzatban rögzített módon azt bejelentsék.
2. Alapvető követelmény Társaságunknál, hogy munkavállalóink, vendégeink és üzleti partnereink az Alaptörvényben, a jogszabályokban, a vállalatirányítás egyéb jogi eszközeiben foglaltaknak megfelelően és a jelen Etikai Kódexben rögzített, valamint a társadalmi együttélés alapvető normái szerint járjanak el.
3. Hisszük, hogy minden üzleti tevékenység alapja a törvényesség, a tisztesség és a becsületesség. Szolgáltatásainkhoz tisztességes leírást adunk, és ennek megfelelően árazzuk azokat. Tiszteletben tartjuk azon országok törvényeit és rendeleteit, amelyekben működünk, megfizetjük a megfelelő közterheket, és ugyanezt üzleti partnereinktől is elvárjuk.
4. Elkötelezettek vagyunk egy olyan adózási megfelelés mellett, amely a vonatkozó adójogszabályok és előírások szerinti teljes körű, határidőben történő és pontos adóbevallások benyújtására összpontosít, melynek során Társaságunk nemcsak a jogszabályok betűjét, hanem – amennyiben az egyértelműen megállapítható – azok szellemét is figyelembe veszi. Az anyavállalatunk szabályzatával összhangban Társaságunk zéró toleranciát alkalmaz az adócsalás, adóelkerülés minden formájával és az adócsalás, adóelkerülés elősegítésével szemben, tekintet nélkül arra, hogy az adócsalás, vagy az adóelkerülés hol történik, és ezt elvárja üzleti partnereitől is.
Üzleti működésünk megköveteli a kockázatok azonosítását és körültekintő kezelését, melynek érdekében olyan irányítási gyakorlatot alkalmazunk, amely szükséges az adókhoz és más közterhekhez kapcsolódó kockázatok csökkentésére. A jogszerű és transzparens működést minden üzleti partnerünktől elvárjuk.
A Társaságunk által azonosított kockázatok kezelése érdekében biztosítjuk, hogy minden azonosított kockázat és az azok mérséklésére szolgáló eljárás az üzleti láncon keresztül eljusson a releváns harmadik felekhez annak biztosítása érdekében, hogy azok az üzleti partnereinkkel fennálló kapcsolatainkba beépüljenek és érthetővé váljanak. Emellett vezetőségünk megköveteli az üzleti láncunkban szereplőktől és más releváns harmadik felektől, hogy tekintsék át, értsék meg, és aláírásukkal igazolják a jelen és más releváns szabályzataink megértését. Az adózási megfeleléssel kapcsolatosan deklarált alapelveinket, eljárásunkat, és elvárásainkat a jelen Etikai Kódex elválaszthatatlan mellékletét képező 1. sz. függelékként csatolt „Adómegfelelési és adócsalás-megelőzési szabályzat” tartalmazza.
5. Elkötelezettek vagyunk ezért kiemelt figyelmet fordítunk valamennyi nemzetközi és hazai szankciós és korlátozó intézkedéseknek történő megfelelésre, amellyel kapcsolatos vállalásainkat és elvárásainkat a jelen Etikai Kódex elválaszthatatlan mellékletét képező 2. sz. függelékként csatolt „Szankciós és korlátozó intézkedéseknek való megfelelési szabályzat” tartalmazza, az ebben foglaltak betartása és betartatása valamennyi munkavállalónk és üzleti partnerünk számára kötelező.
Elkötelezettség, megbízhatóság, lojalitás erősítése
Nyitottság, átláthatóság
1. Társaságunknál meggyőződésünk, hogy a nyitottság és átláthatóság elősegíti a megalapozott döntéseket, a megértést, egyetértést és a bizalmat. Mindenkinek lehetőséget biztosítunk arra - legyen az akár munkavállaló, akár vendég, akár üzleti partner -, hogy amennyiben valami olyat tapasztal, ami nem tűnik helyesnek, magabiztosan beszélhessen erről, mindig felszólalhasson az etikátlan viselkedés ellen bárminemű negatív következménytől való félelem nélkül.
2. Célunk olyan munkahelyi és üzleti, valamint szállodai légkör biztosítása, amely mentes mindenféle erőszakos vagy fenyegető magatartástól.
3. Társaságunk védelmet nyújt a megtorlás minden formájával szemben, így Társaságunknál senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés azért, mert hangot ad aggályainak.
4. Társaságunk a vendégei, üzleti partnerei és munkavállalók érdekei védelme érdekében a harmadik felekkel kapcsolatos kockázatokat proaktívan, megfelelő átvilágítás (due diligence) alkalmazásával kezeli, a jóhiszeműségre való puszta hagyatkozás helyett.
A magánélet és magánérdek védelme
Vesztegetés (korrupció) elleni küzdelem
- megfelel a helyi jogszabályoknak;
- nyíltan, az üzleti partner nevében adják;
- a körülményeknek megfelelő, megfelelő típusú és értékű, és megfelelő időben adják, figyelembe véve az ajándékozás okát;
- nem befolyásolás szándékával, hallgatólagos szívességért vagy előnyért cserébe, üzlet, üzleti előny megszerzése vagy megtartása céljából adják;
- nem készpénz vagy más készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, (pl. utalvány vagy ajándékutalvány), ide nem érve a vendéglátásban közvetlenül közreműködő munkavállalóinknak adott szokásos mértékű borravalót.
- Az „ügymenetkönnyítő juttatások” állami tisztviselők részére teljesített kis értékű, pénzbeli vagy természetbeni kifizetések olyan rutinjellegű feladatok elvégzésért, amelyeket azok egyébként is kötelesek elvégezni, például: engedélyek, postai küldemények kiadása, illetve közművek bekötésének meggyorsítása. Társaságunk nem ad vagy fogad el kenőpénzeket, vagy ügymenetkönnyítő juttatásokat. Nem minősülnek ügymenetkönnyítő juttatásnak a valamely szervezet (nem magánszemély) részére fizetett jogszerű adminisztratív díjak és a gyorsított eljárásért teljesített jogszerű kifizetések, valamint az olyan kifizetések, amelyekről kérésre számla állítható ki.
- Társaságunk nem adományoz sem készpénzben, sem természetben, sem más módon politikai pártok vagy jelöltek támogatására, tekintettel arra, hogy ezt úgy lehet felfogni, mint illetéktelen üzleti előny megszerzésére tett kísérletet.
- Társaságunk kifejezetten támogatja a jótékonysági célú adományozást - akár szolgáltatás, tudás, idő vagy közvetlen pénzügyi hozzájárulás (készpénz vagy más) révén-, és vállalja, hogy nyilvánosságra hozza az összes jótékonysági célú hozzájárulását. Társaságunk minden eszközzel biztosítja, hogy jótékonysági adományozás a helyi törvények és gyakorlatok szerint jogszerű és etikus legyen, és hogy a jótékonysági adományokat ne használják fel vesztegetési cselekmények megkönnyítésére és/vagy leplezésére. Adományok felajánlása/átadása csak Társaságunk compliance officerén keresztül a CP Holdings Limited compliance officerével folytatott egyeztetést követően lehetséges.
- A valótlan állítások vagy adatok közlése, a pozícióval való visszaélés, valamint az információk eltitkolása olyan kiemelt, gyakori magatartásnak minősülnek, amelyeket Társaságunk jogellenes magatartási kockázatnak minősít. A pénzügyi beszámolás, a beszerzés és az értékesítés kiemelten kockázatos területek Társaságunk számára, amely területekre speciális ügyfélátvilágítást vezetett be Társaságunk.
- Az átlátható működés biztosítása érdekében a Társaság a jogellenes magatartások bekövetkezésének kiküszöbölése érdekében megelőzési keretrendszert működtet több védelmi mechanizmus összehangolt alkalmazásával, amely a munkavállalóinkra, a folyamatainkra és irányítási mechanizmusokra épül, a kockázatok hatékony csökkentése érdekében.
- A megelőzés legfontosabb elemei közé tartoznak a kockázatértékelések, a belső ellenőrzések, a feladatkörök szétválasztása, a jóváhagyási jogosultságok rendszere, a kellő gondosság (ügyfélátvilágítás), a képzés és a végrehajtás Igazgatóság általi folyamatos felügyelete, amelyhez elszámoltathatóság kapcsolódik.
Versenytársainkkal kapcsolatos magatartás
Érdekellentétek, összeférhetetlenség elkerülése
Biztonság és védelem
Egymás közötti tisztességes kommunikáció
Foglalkoztatási és munkakörülmények
Társaságunk a munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatban az alábbi elvek teljes körű érvényesülését tartja szem előtt, amit elvár üzleti partnereitől is:
Zaklatás elleni fellépés
1. Társaságunk tiltja, zaklatásnak minősíti és határozottan fellép minden olyan, az emberi méltóságot sértő, bántó, szexuális vagy egyéb természetű magatartással szemben, ami az adott személynek egy tulajdonságával kapcsolatos és célja az érintettel szembeni megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.
2. Társaságunk határozottan elutasít minden olyan magatartásformát, mely nem a kölcsönös tiszteleten alapul, annak tudatában, hogy a zaklatás akkor valósul meg, ha magatartásunk másokat sért, függetlenül annak szándékosságától. Társaságunk határozottan elutasítja a zaklatást, illetve minden olyan magatartásformát, amely nem a kölcsönös tiszteleten alapul.
3. Társaságunk zéró toleranciát hirdet a jelenlegi vagy jövőbeli munkavállalói, vendégei vagy üzleti partnerei munkavállalója részéről bármely munkavállalónk ellen vagy bármely munkavállalónk részéről valamely vendégünk, üzleti partnerünk munkavállalója ellen irányuló:
- nem kívánt szexuális közeledés, szexuális témájú megjegyzések, e-mailek, bármilyen formátumú üzenetek vagy testi kontaktus (szexuális zaklatás) ellen;
- az egyéni tulajdonságokra tett sértő vagy lealacsonyító megjegyzések minden formája ellen, tekintettel arra, azokat zaklatásnak minősíti akkor is, ha azokat viccnek vagy könnyed csipkelődésnek szánták (verbális zaklatás);
- az ellenséges és etikátlan kommunikációval szemben, amelyet egy vagy több személy valósít meg általában egy ember irányába, aki emiatt védtelen és reménytelen helyzetbe kerül (pszichológiai zaklatás).
4. Amennyiben valamely munkavállalónk úgy véli, hogy egy másik munkavállalótól, vendégtől, vagy az üzleti partnerünk munkavállalójától, vagy amennyiben valamely vendégünk vagy üzleti partnerünk úgy véli, hogy egy munkavállalónk részéről zaklatás áldozatává vált:
- egyértelműen jelezheti a zaklatónak, hogy a viselkedése nem elfogadható, azzal hagyjon fel, hivatkozva arra, hogy a Társaságunk határozottan tiltja a zaklatás minden formáját, a tilalom megszegését pedig a törvények adta kereteken belül szigorúan szankcionálja;
- írja le mi történt, (dátum, időpont, hely, helyzet, tanúk) és őrizzen meg a kifogásolható magatartással kapcsolatos minden bizonyítékot (pl. dokumentumokat, írásos párbeszédeket stb.);
- amennyiben Társaságunk beavatkozását tartja szükségesnek, haladéktalanul – akár neve elhallgatása mellett is - jelentse az incidenst az erre a célra fenntartott bejelentő rendszeren keresztül.
5. Társaságunk határozottan kiáll a zaklatást elszenvedő személyek mellett, a bejelentést szigorúan bizalmasan kezeli és jóhiszemű, jogszerű bejelentés esetén a bejelentő részére kiemelt védelmet biztosít. A Társaság egyetlen, zaklatást elszenvedett munkavállalója sincs egyedül.
6. Zaklatás elszenvedése esetén az érintett a compliance officerhez, a közvetlen feletteseihez, bármely vezetőhöz, a HR-szervezet vele kapcsolatban lévő munkatársaihoz, az ellenőrzési vagy a jogi igazgatóhoz vagy az Ügyvezetés bármely tagjához fordulhat.
7. Biztosítjuk valamennyi munkavállalónkat, vendégünket és üzleti partnerünket arról, hogy a zaklatási ügyeket szakszerűen és teljes titoktartás mellett kivizsgáljuk, továbbá szigorú intézkedéseket foganatosítunk a zaklatóval szemben.
A diszkrimináció tilalma, egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség biztosítása
1. Társaságunk elítéli a negatív, nyíltan vagy burkoltan megkülönböztető bánásmódot (cselekedet, tevékenység, kijelentés, elmulasztott tett, viselkedés). Határozottan fellép a diszkrimináció minden formája ellen, amely egy érintett személy vagy személyek csoportjának az esélyegyenlőségére hat.
2. Társaságunk diszkriminációnak értékeli a megkülönböztetés minden formáját, amely egy személyt nem a tettei, hanem feltételezett tulajdonságai vagy ilyen tulajdonságokkal rendelkező csoporthoz való tartozása alapján ítél meg. Tekintettel arra, hogy a megkülönböztetés sérti a minden személyt egyenlő mértékben megillető emberi méltóságot, a Társaság zéró toleranciát hirdet a faj, származás, társadalmi, nemzeti vagy etnikai hovatartozás, bőrszín, nem, szexuális irányultság, családi állapot, gyermekvállalás, életkor, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, személyes meggyőződés, vagyoni helyzet vagy egyéb tulajdonság alapján történő, illetve másként gondolkozókkal szembeni megkülönböztetés valamennyi formája ellen, továbbá teljeskörű elfogadást vár el munkavállalóitól, vendégeitől valamint üzleti partnereitől egyaránt.
3. Társaságunk kiáll az egyenlő bánásmód követelménye mellett, ezért valamennyi munkavállalójától, vendégétől és üzleti partnerétől elvárja, hogy minden emberrel, emberek bármely csoportjával, valamint a gazdaság egyéb szereplőivel azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével, diszkriminációmentesen járjon el.
4. A fentiek alapján Társaságunk zéró toleranciát hirdet az alábbi magatartásokkal szemben:
- Közvetlen hátrányos megkülönböztetés: ha egy személyt, vagy csoportot valamely vélt vagy valós védett tulajdonsága miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesítenek, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport részesül, részesült, vagy részesülne.
- Közvetett hátrányos megkülönböztetés: közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő és látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő olyan magatartás, amely védett tulajdonsággal rendelkező személyeket lényegesen nagyobb arányban hoz hátrányosabb helyzetbe, mint amelyben más összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport van, volt vagy lenne.
- Jogellenes elkülönítés: ha valamely védett tulajdonság alapján egyes személyeket, vagy személyek csoportját a velük összehasonlítható helyzetben lévő személyektől vagy személyek csoportjától – anélkül, hogy azt törvény kifejezetten megengedné – elkülönítenek.
- Megtorlás: olyan magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.
5. Eltérő bánásmód Társaságunknál minden esetben kizárólag szakértelmen és szakmai tapasztalatokon alapulhat.
Környezetvédelmi felelősségvállalás
1. Társaságunk célkitűzése, hogy a fenntarthatóságot beépítse üzleti tevékenysége minden területébe, és ennek figyelembe vételével hozzon döntéseket, valamint – ahol indokolt – konkrét lépéseket is tegyen. Ez magában foglalja a vízpazarlás és az energiafogyasztás csökkentését célzó intézkedéseket, valamint a megújuló energiaforrások használatának bővítését. Ezeknek a gyakorlatoknak túl kell mutatniuk a mindennapi működés keretein, és hatniuk kell a munkavállalóink és a Társasággal üzleti kapcsolatban álló szereplők szemléletére és viselkedésére is, elősegítve ezzel a jó gyakorlatok szélesebb körű elterjedését. Azáltal, hogy mindenkit arra ösztönzünk, hogy vegye figyelembe mindennapi tevékenységének környezeti hatásait, hozzájárulunk egy felelősebb szemléletmód és a fenntartható működés irányába történő folyamatos fejlődés kultúrájának kialakításához.
2. Társaságunk elkötelezett a környezet védelme, a fenntartható fejlődés és a természeti erőforrások megőrzése mellett. Elvárjuk, valamennyi munkavállalónktól és üzleti partnerünktől, hogy felelősségteljesen lépjen fel ezen a területen. Amennyiben munkavállalónk egészségtelen körülményt, környezetkárosítást észlel, haladéktalanul jelentse közvetlen felettesének, vagy az illetékes felelősnek annak érdekében, hogy a szükséges intézkedést megtehessük. Üzleti partnereinkkel szemben alapvető elvárásként fogalmazzuk meg, hogy támogassák a káros gyártási gyakorlatok alternatíváit, részesítsék előnyben a környezetkímélő módszerekkel előállított vagy gyártott termékek használatát, és biztosítsák, hogy a veszélyes anyagokkal kapcsolatos eljárásaik teljes mértékben megfeleljenek a törvényi előírásoknak.
3. Meggyőződésünk szerint a környezetvédelem területén az etikus magatartás túlmutat a jogszabályi megfelelésen. A fenntarthatóság és a felelősségteljes beszerzés ösztönzése hozzájárul a kockázatok csökkentéséhez, elősegíti a vállalkozás hosszú távú rugalmasságát, miközben az értékalapú működést helyezi előtérbe a szervezet tevékenységében.
Társaságunk további elvárásai a munkavállalóival szemben munkahelyi, munkatársi kapcsolataikban
Munkavállalóink munkavégzésük során
Munkavállalóink munkahelyi kapcsolataikban
Munkavállalóink a magánéletükben
A vezetőkkel szemben támasztott további különös magatartási követelmények
A jelen Etikai Kódexben rögzített általános magatartási normák teljesítésén túl a vezető beosztású munkatársaink feladataik ellátása során a következő különös magatartási követelményeknek is kötelesek eleget tenni:
Az Etikai Kódex alapelveinek érvényre juttatása érdekében
Az eredményes munkavégzés érdekében
Az irányítási feladatok ellátása során
A munkatársakkal való kapcsolataik során
Felvétel, munkakörváltás, munkaviszony megszűnése esetén
A teljesítmény értékelése, illetve elismerése során
Az érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetekkel való kapcsolatukban
Záró rendelkezések
Adómegfelelési és Adócsalás-megelőzési Szabályzat
Az adócsalás és az adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítése tilos.
A Danubius Hotels Zrt., Ensana s.r.o., Slovenské liečebné kúpele Piešťany, a.s., SC Balneoclimaterica SA, Borovete I AD és Léčebné lázně Mariánské Lázně a.s. (a továbbiakban együtt, mint Társaság) Anyavállalata a CP Holdings Limited elkötelezett amellett, hogy a Cégcsoport (a továbbiakban, az Anyavállalat és a leányvállalatai mint CP Csoport) tagjai az üzleti tevékenységüket tisztességes és etikus módon végezzék. A CP Csoport zéró toleranciát alkalmaz az adócsalás minden formájával és az adócsalás elősegítésével szemben, tekintet nélkül arra, hogy az adócsalást, vagy az adócsalás elősegítését az Egyesült Királyságban vagy bármely más olyan országban követték el, ahol a Társaság üzleti tevékenységet folytat
A Társaság a CP Csoport tagjaként elkötelezett amellett, hogy professzionálisan, méltányosan és feddhetetlenül járjon el minden üzleti ügyében és kapcsolatában, bárhol is működjön, valamint hogy hatékony rendszereket vezessen be és érvényesítsen az adócsalás, vagy az adóelkerülés elősegítése ellen.
A CP Csoport tagjai minden országban, ahol üzleti tevékenységet folytatnak, betartják valamennyi az adócsalásra, és az adóelkerülés elleni küzdelemre vonatkozó jogszabályt, beleértve az Egyesült Királyság 2017. évi bűnügyi pénzügyi törvényét (Criminal Finances Act 2017, továbbiakban: CFA 2017), valamint az egyes országok vonatkozó releváns jogszabályait.
Milyen fogalmakat használunk?
adó: a jelen Szabályzat alkalmazásában valamennyi az állam vagy más közhatalmi szerv által jogszabály alapján előírt, kötelező pénzbeli befizetés, amelyet a magánszemélyeknek és szervezeteknek kell teljesíteniük anélkül, hogy ezért közvetlen, egyedi ellenszolgáltatást kapnának.
adócsalás: A magyar jogi terminológia szerint költségvetési csalás (Btk. 396.§.) bűncselekménynek minősül. Az adócsalás olyan magatartást jelent, amikor
- valaki a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja,
- költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kedvezményt jogtalanul vesz igénybe, vagy
- költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel.
Az adócsalás tehát az állami bevételek megkárosításának bűncselekményét vagy az Egyesült Királyság, vagy bámely más releváns ország adóinak csalárd módon történő kijátszását jelenti, és bűncselekménynek minősül. A bűncselekmény megvalósulásához csalási elem szükséges, ami azt jelenti, hogy tisztességtelen szándékkal elkövetett szándékos tevékenységnek vagy mulasztásnak kell történnie.
Külföldi adócsalás: az adó kijátszását jelenti egy a Társaságtól eltérő országban, feltéve, hogy a magatartás az adott országban bűncselekménynek minősül, és az Egyesült Királyságban, vagy bámely más releváns országban történő elkövetés esetén is bűncselekmény lenne. A bűncselekmény megvalósulásához a magyar jogi terminológia szerinti adócsaláshoz hasonlóan a csalási elem itt is azt jelenti, hogy tisztességtelen szándékkal elkövetett szándékos tevékenységnek vagy mulasztásnak kell történnie,
a továbbiakban, mint adócsalás és külföldi adócsalás együtt, mint adócsalás
adóelkerülés: tágabb értelemben olyan konstrukciók alkalmazását jelenti, amelyek formálisan megfelelhetnek a jogszabályoknak, de elsődleges céljuk az adóteher csökkentése, és gyakran ellentétesek a jogalkotó szándékával. Egyes esetekben a hatóságok visszaélésszerűnek minősíthetik ezeket.
Adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítése: azt jelenti, ha valaki tudatosan részt vesz egy másik személy által elkövetett csalárd adócsalásban, vagy adóelkerülésben (legyen szó az Egyesült Királyság valamely adójáról vagy bármely más ország adójáról), vagy lépéseket tesz annak érdekében, illetve segítséget nyújt, bátorít, tanácsot ad vagy közreműködik ezen bűncselekmény elkövetésében. Az adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítése bűncselekmény, ha azt szándékosan és tisztességtelenül teszik.
Harmadik fél: bármely olyan magánszemély vagy szervezet, akivel valamely munkavállalónk a Társaságnál végzett munkája során kapcsolatba kerül; ide tartoznak a tényleges és potenciális ügyfelek, vevők, beszállítók, forgalmazók, üzleti kapcsolatok, ügynökök, tanácsadók, valamint a kormányzati és köztestületek – beleértve azok tanácsadóit, képviselőit és tisztségviselőit, a politikusokat és a politikai pártokat is.
Mi a jelen Szabályzat célja Társaságunk, ha nem tudja megakadályozni, hogy munkavállalói, vagy harmadik felek elősegítsék az adócsalást vagy az adóelkerülést, szankciókkal – többek között korlátlan összegű pénzbírsággal – nézhet szembe, melyre tekintettel fontosnak tartjuk, hogy az Anyavállalatunk a CP Holdings Limited vonatkozó szabályzatával összhangban:
a) Meghatározzuk a Társaságunk, leányvállalataink és azon belül a munkavállalóink felelősségét az adócsalással, az adóelkerüléssel és annak elősegítése megelőzésével kapcsolatos álláspontunk betartásában és fenntartásában; valamint
b) Tájékoztatást és iránymutatást nyújtsunk a munkavállalóinknak arról, hogyan ismerjék fel és mit tegyenek, ha adócsalással, adóelkerüléssel, vagy annak elősegítésével találkoznak.
Kikre vonatkozik a jelen Szabályzat?
A jelen Szabályzat vonatkozik minden olyan személyre, aki a CP Csoport bármely tagjának, vagy bármely olyan vállalatnak dolgozik valamely CP Csoport tag nevében, amelyre befolyással bírunk, bármilyen minőségben; ideértve a munkavállalókat, igazgatókat, tisztségviselőket, kiküldött munkavállalókat, önkénteseket, gyakornokokat, megbízottakat/képviselőket, vállalkozókat, külső tanácsadókat, harmadik fél képviselőit és üzleti partnereket, szponzorokat vagy bármely más velünk kapcsolatban álló személyt, függetlenül attól, hogy hol találhatók.
Milyen kockázatok kerültek beazonosításra?
A CP Csoport az üzletmenetre nézve a következő területeket azonosította, magas kockázatúnak:
- Vállalkozók foglalkoztatása egy olyan formában, ami könnyen burkolt munkaviszonynak vagy megbízásnak, vagy valamely más jogviszonynak minősülhet,
- Harmadik felek / beszállítók adóügyi státusza, így különösen, de nem kizárólagosan, adóparadicsomban történő bejegyzés, tényleges tulajdonos személye nem megismerhető publikus adatbázisból
- Építőipari megrendelések
- Nem erre külön engedéllyel rendelkező cégek által biztosított munkaerő
- Alvállalkozók igénybevétele
- Adózási szempontból nem együttműködő országokban és területeken végzett tevékenység. ; és
- A számlázási adatok változása – bankszámla, a szolgáltatás teljesítésének dátumai, cégnév
- Határokon átnyúló tranzakciók
A fentieken túl a további figyelmeztető jelek kerültek beazonosításra, amely nem jelent automatikusan adócsalást, vagy adóelkerülést, de olyan cselekményekre utalhatnak, amelyek további kellő gondosságra vagy bejelentésre adhatnak okot. (red flegs)
Amennyiben valamely munkavállaló munkája során tudomására jut, hogy az üzleti partnerünk
köteles az esetet haladéktalanul jelenteni a munkahelyi felettesének.
Ki a Felelős a jelen Szabályzatért?
A Társaság Igazgatósága viseli az általános felelősséget azért, hogy ez a Szabályzat megfeleljen a jogi és etikai kötelezettségeinknek, és hogy a felügyeletük alatt álló személyek betartsák azt.
A CP Csoport Megfelelőségi Tisztviselője (Group Compliance Officer) viseli az elsődleges és napi szintű felelősséget a CP Holdings Limited által kiadott szabályzat, míg a Társaság Megfelelőségi Tisztviselője (Company Compliance Officer) a jelen Szabályzat végrehajtásáért, használatának és hatékonyságának nyomon követéséért, az ezzel kapcsolatos kérdések kezeléséért, valamint a belső ellenőrzési rendszerek és eljárások auditálásáért, biztosítva azok hatékonyságát az adócsalás, adóelkerülés, vagy annak elősegítésének megakadályozásában.
Minden szintű vezető felelős azért, hogy a nekik jelentést tevő személyek megértsék és betartsák a jelen Szabályzatot, valamint a HR terület felelős vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a munkavállalók megfelelő és rendszeres képzésben részesüljenek ezzel kapcsolatban.
Mi az Adócsalás és az adóelkerülés elősegítése?
A CFA 2017 előírásaival összhangban egy jogi személy, partnerség, vagy gazdálkodó szervezet automatikusan különálló bűncselekményt követ el, ha az adócsalást, adóelkerülést, vagy annak elősegítését olyan személy segíti elő, aki a Társasághoz „kapcsolódó személyként” jár el. A bűncselekmény megállapításához a kapcsolódó személynek szándékosan és tisztességtelenül kell eljárnia az adózó adóelkerülésének elősegítése érdekében. Ha a kapcsolódó személy véletlenül, tudatlanságból vagy gondatlanságból segíti elő az adócsalást, vagy adóelkerülést, a vállalati bűncselekmény nem valósul meg. A Vállalatnak nem kell szándékosan vagy tisztességtelenül elősegítenie magát az adócsalást, vagy adóelkerülést; a felelősséget a Vállalat számára az a tény teremti meg, hogy egy hozzá kapcsolódó személy így járt el.
Az adóelkerülés (tax evasion – illegális adócsalás) nem ugyanaz, mint az adóoptimalizálás (tax avoidance) vagy az adótervezés. Az adóelkerülés szándékos és tisztességtelen magatartással jár. Az adóoptimalizálás nem illegális, és a fizetendő adó minimalizálása érdekében a törvényes kereteken belüli lépések megtételét jelenti.
Mit nem szabad tenni
Nem elfogadható, hogy valamely munkavállalónk (vagy valaki más a munkavállalónk nevében eljárva), vagy valamely harmadik személy:
- Az adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítésének bármilyen formájában részt vegyen.
- Segítséget nyújtson, bátorítson, tanácsot adjon vagy közreműködjön egy másik személy által elkövetett adócsalási bűncselekményben.
- Elmulasztja haladéktalanul bejelenteni – ezen szabályzattal összhangban – bármely harmadik fél azon kérését vagy követelését, amely csalárd adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítésére irányul (legyen szó valamely az Egyesült Királyságban bevezetett adóról vagy bármely más ország adójáról), vagy bármely más személy által elkövetett gyanús adócsalást, vagy adóelkerülést.
- Bármely olyan egyéb tevékenységet folytasson, amely jelen Szabályzat megsértéséhez vezethet; vagy
- Megfenyegessen vagy megtorlással sújtson egy másik olyan személyt, aki megtagadta az adócsalás bűncselekmény elkövetését, vagy aki aggályokat fogalmazott meg ezen politika alapján.
Munkavállalóink felelőssége
Valamennyi munkavállalónknak gondoskodnia kell arról, hogy elolvassa, megértse és betartsa a jelen Szabályzatban foglaltakat.
Az adócsalás és az adóelkerülés megelőzése, felderítése és bejelentése minden a CP Csoporthoz tartozó Társaságnak dolgozó vagy a felügyelete alatt álló személy felelőssége. Valamennyi munkavállaló köteles elkerülni minden olyan tevékenységet, amely jelen Szabályzat megsértéséhez vezethet, vagy annak gyanúját keltheti.
A lehető leghamarabb értesítenie kell a közvetlen munkahelyi felettesét, ha úgy véli vagy gyanítja, hogy a jelen Szabályzattal ellentétes esemény történt, vagy a jövőben előfordulhat. Például, ha egy alkalmazott vagy beszállító alapos ok nélkül kéri, hogy egy offshore bankszámlára fizessenek neki, vagy ha egy beszállító készpénzben kéri a kifizetést, jelezve, hogy ez azt jelenti, hogy a kifizetés után nem kell megfizetni az alkalmazandó adót.
Hogyan kell jelezni az aggályokat?
Arra ösztönözzük munkavállalóinkat, hogy a lehető legkorábbi szakaszban jelezzék az adócsalással vagy adóelkerüléssel kapcsolatos aggályaikat vagy gyanújukat, beleértve a potenciális „vészjelzéseket” is.
Ha munkája során tudomást szerez arról, hogy egy másik személy csalárd módon kijátssza az adót (legyen szó az Egyesült Királyságban bevezetett adóról vagy bármely más ország adójáról), vagy ha felkérik, hogy segítsen egy másik személynek az adó csalárd kijátszásában (akár közvetlenül, akár közvetve), vagy ha úgy véli vagy gyanítja, hogy csalárd adóelkerülés, vagy adócsalás történt vagy történhet, a lehető leghamarabb értesítenie kell a közvetlen munkahelyi felettesét.
Ha nem biztos abban, hogy egy adott cselekmény adócsalásnak, vagy adóelkerülésnek minősül-e, a lehető leghamarabb jelezze azt közvetlen munkahelyi felettesének. Fontos megjegyezni, hogy a vállalati bűncselekmény csak akkor valósul meg, ha Ön szándékosan és tisztességtelenül tesz lépéseket az adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítése érdekében. Azonban a gyanított adócsalás vagy adóelkerülés bejelentésének szándékos elmulasztása, vagy a gyanús tevékenység feletti „szemet hunyás” az adócsalás, vagy adóelkerülés elősegítésének minősülhet.
Védelem
Azok a személyek, akik aggályokat fogalmaznak meg vagy bejelentik mások kötelezettségszegését, időnként aggódnak a lehetséges következmények miatt. A CP Holdings Limited és a Társaság célja a nyitottság ösztönzése, és támogat mindenkit, aki jóhiszeműen, valós aggályokat vet fel a jelen Szabályzat alapján, még akkor is, ha azok később esetleg tévesnek bizonyulnak.
A CP Holdings Limited és a Társaság elkötelezett amellett, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés az alábbiak miatt:
- Megtagadja a részvételt, a közreműködést vagy egy másik személy adócsalásának, vagy adóelkerülésének elősegítését.
- Megtagadja a segítségnyújtást, bátorítást, tanácsadást vagy közreműködést egy másik személy adócsalási vagy adóelkerülési bűncselekményének elkövetésében; vagy
- Jóhiszeműen bejelenti azon gyanúját, hogy tényleges vagy potenciális adócsalás bűncselekmény történt, vagy a jövőben történhet.
A hátrányos kezelés magában foglalja az elbocsátást, a fegyelmi eljárást, a fenyegetéseket vagy az aggály felvetésével kapcsolatos egyéb kedvezőtlen bánásmódot. Ha valamely munkavállalónk megítélése szerint ilyen bánásmódban részesült, haladéktalanul értesítse a megfelelőségi vezetőt (compliance officer). Ha az ügy nem nyer megoldást, vagy Ön nem Társaságunk munkavállalója, hivatalosan bejelentést is tehet a visszaélések bejelentésére szolgáló csatornáinkon a VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉSI SZABÁLYZATunkban foglaltak szerint.
Képzés és kommunikáció
Jelen Szabályzattal kapcsolatos képzés részét képezi a nekünk dolgozó összes személy beléptetési folyamatának, és szükség szerint rendszeres képzést biztosítunk, valamint részét képezheti az illetékes munkavállalók részére a pénzügyi bűncselekmények felderítésére és megelőzésére irányuló képzésnek.
Az adócsalással és az adóelkerüléssel kapcsolatos zéró tolerancia elvét az üzleti kapcsolatunk kezdetén, majd azt követően szükség szerint kommunikáljuk üzleti partnereinkkel, akik az Etikai Kódexünk elfogadásával ezt a jelen Szabályzatban foglaltakat is elfogadják és tudomásul veszik.
A jelen Szabályzat megsértése
Minden olyan munkavállalóval szemben, aki megszegi a jelen Szabályzatban foglaltakat, eljárást indítunk és kötelezettségszegés vagy súlyos kötelezettségszegés megállapítása munkajogi intézkedést eredményezhet, illetve minden harmadik személlyel szemben megszüntetjük az üzleti kapcsolatunkat, amennyiben megszegik a jelen Szabályzatban foglaltakat
Szankciós és Korlátozó Intézkedéseknek Való Megfelelési Szabályzat
A Danubius Hotels Zrt., Ensana s.r.o., Slovenské liečebné kúpele Piešťany, a.s., SC Balneoclimaterica SA, Borovete I AD és Léčebné lázně Mariánské Lázně a.s. (a továbbiakban, mint Társaság) elkötelezett az etikus, jogszerű és átlátható üzleti működés mellett tevékenységét az Etikai Kódexben meghatározott alapelveknek megfelelően végzi, különös tekintettel a törvényességre, tisztességre, átláthatóságra és a korrupció elleni fellépésre.
Jelen Szankciós és Korlátozó Intézkedéseknek Való Megfelelési Szabályzat az Etikai Kódex részét képezi, és konkrét iránymutatást ad a Társaságunk szankciókkal, embargókkal és korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos elvárásaira és eljárására.
A jelen szabályzat kiterjed:
- a Társaság valamennyi üzleti tevékenységére, azaz minden olyan üzleti kapcsolatra, jogviszonyra és tranzakcióra vonatkozik, amely a Társaság működéséhez, szolgáltatásaihoz vagy együttműködéseihez kapcsolódik, függetlenül a szerződéses formától;
- a Társasággal üzleti vagy egyéb együttműködési kapcsolatban álló jogi személyekre;
- minden olyan természetes személyre, aki a Társasággal közvetlen vagy közvetett kapcsolatba kerül, ideértve:
- szolgáltatást nyújtó magánszemélyeket és egyéni vállalkozókat,
- közreműködőket és megbízottakat,
- a Társaság munkavállalóit,
- valamint – az alkalmazandó jogszabályok keretein belül – a Társaság szolgáltatásait igénybe vevő vendégeket.
2. Alkalmazandó szankciós és korlátozó jogszabályok
A Társaság üzleti tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít
- az Európai Unió,
- az Egyesült Nemzetek Szervezete,
- az Amerikai Egyesült Államok,
- az Egyesült Királyság,
- valamint az alkalmazandó hazai jogszabályok által elrendelt szankciós és korlátozó intézkedéseknek történő megfelelésre.
3. Alapelvek
A Társaság elvárja, hogy a vele bármely jogcímen kapcsolatban álló személy vagy társaság:
- ne legyen szankciós vagy embargós intézkedés hatálya alatt;
- ne vegyen részt olyan tevékenységben, amely a szankciók közvetlen vagy közvetett megkerülésére irányul;
- üzleti működése, vagy a Társaságunk által nyújtott szolgáltatások igénybe vétele során tartsa tiszteletben a jogszabályokat és az etikus üzleti magatartás alapelveit, összhangban a Társaság Etikai Kódexével.
4. Definíciók
- Szankciós intézkedés: Nemzetközi, EU-s, magyar vagy egyéb hatósági rendelkezés, amely korlátozza a bizonyos országokkal, szervezetekkel vagy személyekkel való üzleti tevékenységet.
- Embargó: Külkereskedelmi korlátozás, amely meghatározott áruk, szolgáltatások vagy pénzügyi tranzakciók tilalmát jelenti.
- Üzleti partner: Minden olyan jogi vagy természetes személy, akivel a Társaság jogviszonyban áll, vagy tranzakciót bonyolít.
5. Kockázatkezelés és ellenőrzés
A Társaság jogosult:
- üzleti partnereit nyilvánosan elérhető adatbázisok és szankciós listák alapján ellenőrizni (pl. Sanctions Map);
- kockázat felmerülése esetén további információt kérni;
- indokolt esetben az üzleti kapcsolat létesítését megtagadni vagy megszüntetni.
Ezen intézkedések a Társaság Etikai Kódexében rögzített felelős és átlátható működési elveket szolgálják.
6. Kockázatvállalási elv
A Társaság fenntartja a jogot arra, hogy olyan jogviszony létesítését, vagy tranzakció teljesítését visszautasítsa vagy megszüntesse, amely
- a jelen Szabályzat alapelveibe ütközik, illetve
- a magyar, vagy Uniós kötelezően alkalmazandó jogszabályok szerint ugyan megengedett, szankciós intézkedéssel, vagy embargóval nem érintett, de ellentétes a Társaság Etikai Kódexében meghatározott értékekkel, vagy
- aránytalan jogi, pénzügyi vagy reputációs kockázatot hordoz.
7. Jogkövetkezmények
A jelen Szabályzat alapelveinek megsértése az üzleti kapcsolat megszüntetését, kártérítési igény érvényesítését, illetve egyéb jogi lépések megtételét vonhatja maga után.
8. Elérhetőség
Kérdések, kétségek vagy további információk esetén az alábbi elérhetőségeken lehet Társaságunkkal kapcsolatba lépni:
- E-mail: [email protected]
9. Rendszeres felülvizsgálat
A Társaság rendszeresen felülvizsgálja a szabályzatot a jogszabályi változások és az üzleti kockázatok figyelembevételével, biztosítva, hogy mindig megfeleljen a hatályos szankciós és embargós előírásoknak.
Budapest, 2026. június 12.
Halmos Frank
Ensana CEO
