Legjobb ár garancia!
Bezár

February 29, 2024

Hol találhatóak a Dunántúl legjobb termálfürdői?


 

A hosszú élet titka a megfelelő életmódban rejlik. Számos figyelemfelkető cikk, blogbejegyzés vagy reklám lát napvilágot nap mint nap ebben a témában. Ez az információáradat azonban a választás, a tisztánlátás gátjává is válhat. Viszont, amikor ugyanabban a témában egy-egy oldal megnyitásakor a kommentek csupa lelkes és elismerő véleményt fogalmaznak meg, akkor jogos a kíváncsiság. Így van ez a nyugat-dunántúli régió legjobb termálfürdői kapcsán is. De vajon mi az, ami annyira vonzóvá teszi őket? Mit tudnak nyújtani ezek a fürdő komplexumok, amitől az onnan hazatérő vendégek úgy érzik, hogy újjászülettek?


A mesés Dunántúl

A Duna nyugati oldalán elterülő tájegység már magába véve is vonzó turisztikai célpont. Az ország két legnagyobb természetes tava – a Balaton és Fertő-tó – mellett egyedülálló a növény- és állatvilága, domborzata, földtani képződménye is. Történelmi múltú városok és kis települések bújnak meg a dimbes-dombos tájban. Ám mindezen kívül még a föld mélye is kincset rejt. A régió kiemelkedő adottságát jelentik a hévizek, amelyeken országos jelentőségű gyógyászati intézmények alapulnak. Természetes, hogy erre a folyékony kincsre gyógyszállók, termálfürdők egész sora épült. De mit is nevezünk hévíznek vagy termálvíznek, miben rejlik jótékony hatása, amit már az itt állomásozó római katonák is kihasználtak?

 A leghétköznapibb megfogalmazás szerint egy meghatározott hőfoknál melegebb, a Föld mélyéből feltörő vagy mesterségesen felhozott vizeket termálvíznek, vagy hévíznek nevezzük. Balneológiai szempontból a 20°C feletti hőmérsékletű víz tekinthető termálvíznek. A hévizek a mélyebben fekvő rétegek gazdag ásványanyag-tartalmát is magukba oldják, ezért azok többnyire ásványvizek is, sok esetben gyógyító hatással. Nem véletlen tehát, ha a gyógy- és termálfürdők igazi zarándokhelyekké váltak az idők során. De hogy hová érdemes elzarándokolni a legjobb szolgáltatásokért, az is mindjárt kiderül.

Merre induljunk termálfürdőzni?

A legnépszerűbb célpontok között található Hévíz, Sárvár, Zalakaros és Bükfürdő. Ezek közül is kiemelhető Hévíz két szállodája, az Ensana Thermal Hévíz és az Ensana Thermal Aqua, valamint egy sárvári hotel, az Ensana Thermal Sárvár. Mindhárom szálloda a víz fizikai és kémiai tulajdonságainak terápiás hatásaira épít. A hévíz egyik legfontosabb fizikai tulajdonsága a hőmérséklete. Köztudott, hogy a melegebb (32-37°C) vízben az erek kitágulnak, felgyorsul a keringés, változik a vérnyomás. A langyosabb (21-31°C) víznek pedig lazító, görcsoldó, fájdalomcsökkentő hatása van. Épp ezért fontos, hogy igény szerint többféle hőmérsékletű medence álljon a vendégek szolgálatába. A fent említett komplexumokban többféle hőmérsékletű belső és külső medencék szolgálják a vendégek igényeit. Mindhárom helyen kihasználják a víz felhajtóerejének jótékony hatását is, ami lehetővé teszi a könnyebb mozgást kopott, sérült ízületekkel. Ennek érdekében vízi tornák, vízi aerobik programok rendszeresen szerepelnek a napi kínálatban.

Mire jó a termálvíz?

A víz kémiai tulajdonságai leginkább fürdőkúrák során hasznosíthatók, amikor a melegvíz hatására kitágult bőr pórusai hatékonyabban képesek felszívni a termál- és gyógyvizekben található ásványi anyagokat. Ez a diffúziós folyamat segíti a salakanyagok távozását a szervezetből. A vízben oldott ásványi anyagok egy része fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatással is bír, ezért kiváló eredmények érhetők el a bőrbetegségek kezelésében is általuk. A gyógyvizes fürdőzés tehát egyszerre hasznosítja a víz fizikai és kémiai tulajdonságait. A balneoterápiát leggyakrabban mozgásszervi, idegrendszeri, ízületi, nőgyógyászati, emésztőrendszeri, felső légúti, és érrendszeri betegségek, valamint bőrgyógyászati problémák során javasolják. Érdemes rendszerszerűen áttekinteni, hányféle módja választható a balneoterápiás kezeléseknek az Ensana szállodákban.


A balneoterápiás kezelések jellemzői

Váltófürdő: A forró és a hideg víz váltakozva éri a testet. Ezáltal fokozza a keringést és az anyagcserét minden végtagban, stimulálja az immunrendszert

Víz alatti súlyfürdő: A vízben végzett súlyfürdő a test súlyát használja fel, mivel nyaki felfüggesztést alkalmaznak ásványvizes termálvizet tartalmazó speciális medencében.

Hatása: ízületi blokkok vagy nyomás alá került idegek felszabadulását eredményezi, és így a gerinc, valamint az ízületek fokozott mobilitásához vezet.

Iszappakolás: Az iszappakolást az orvos által előírt testrészeken és ízületeken alkalmazzák. Ezután a beteget hőszigetelő anyagba és száraz lepedőbe tekerik. 20 perc elteltével az iszapot lemossák.

Hatása: a kezelés enyhíti a krónikus gyulladásokat. A meleg elernyeszti a merev izmokat és inakat is, valamint enyhíti a görcsöket

Örvényfürdő: A kezelést meleg, 33-36 °C-os fürdőben végzik örvénylő vízáram segítségével. A pezsgőfürdő 15-20 percig tart.

Hatása: javítja a vérkeringést és az anyagcserét, ellazítja a merev izmokat, ízületeket és a megterhelt elmét, valamint stimulálja a bőrben és az irhában lévő idegek receptorait, hogy elősegítse a szervezet éberségét.

Víz alatti vízsugármasszázs: A kezelést fürdőkádban végzik, 35-37 °C-os hőmérsékleten. A víz alatt egy erőteljes, nyomás alatt lévő (0,5 – 2,0 atm) vízsugarat a terapeuta 10-15 cm távolságból, kézzel irányítja a fő izomcsoportokra bizonyos szögben, szakaszosan.

Hatása: az izmok és a kötőszövetek merevségének enyhítése és az ízületek részleges mentesítése.

CO2 gáz injektálása: CO2 gáz bőr alá juttatása a nagy ízületek és a gerinc területén. Hatása: fájdalomcsillapítás, a vérkeringés javulása a kezelt terület környékén, a merev izmok ellazulása és a gyorsabb gyógyulás.

Kezelések testnek és léleknek

A balneoterápiás kezeléseken kívül a következő szolgáltatások kérhetők a hévízi és sárvári Ensana hotelekben. 


A gyógykezelések jellemzői

Gyógyvizes ivókúra: általában egy előírt mennyiségű gyógyvíz napi többszöri fogyasztásából áll. A vizet rendszerint az étkezés előtt kell meginni.

Hatása: kíméletesen szabályozzák a belső szervek, különösen pedig az emésztőszervek és húgyutak működését.

Orvosi masszázsok: a szakképzett masszőrök által végzett, számos masszázstechnikát alkalmazó masszázs kiterjedhet a teljes testre, vagy egy-egy célzott testrészre is.

Hatása: a problémás terület keringésének serkentése

Fizikoterápiák: igénybe vehető elektroterápia, fényterápia, mágnesterápia és ultrahangterápia, melyeknek hatása igen sokrétű.

Fizioterápiák: gyógytornák, a vízi rehabilitációs tornák, a szabadban végezhető kímélő testmozgások tartoznak ide, melyeknek legfőképp a keringési rendszerre vannak jótékony hatásai.

Mindfulness tréning: a tréning segít egy tudatosabb életszemlélet kialakításában.


A vizek világa nemcsak a gyógyulni vágyókat várja, a fürdőzés kiváló módja a betegségek megelőzésének, az egészségmegőrzésnek, a fáradt test regenerálásának, energiakészleteink feltöltésének, a szellem felfrissülésének. A régió wellness fürdői, wellness szállodái által nyújtott szolgáltatások széles skáláján fellelhetőek a különféle testet-lelket dédelgető kezelések.


További hírek

December 3, 2024

A termálvíz jótékony hatásai - hogyan segíthet a gyógyfürdőzés a testnek és léleknek?

Fedezze fel a termálvíz egészségügyi előnyeit és Magyarország legjobb kedvező árú gyógyfürdőit, Hévízen, Budapesten és Sárváron.
December 3, 2024

Hogyan támogatják egészségünket a gyógy- és wellnessfürdők?

A gyógy- és wellnessfürdők tökéletes teret biztosítanak a pihenéshez és kikapcsolódáshoz. Az Ensana fürdői a wellness és a megújulás világát ötvözik, ami által feltöltődhet, és támogathatja az egészségét is. Fedezze fel, hogyan érheti el a testi és lelki egyensúlyt egy kellemes fürdőélménnyel!

Kérdések

Ensana szállodáinkkal vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal. A hűségprogramunkkal kapcsolatos kérdésekért és válaszokért kattintson ide.
Írjon nekünk

Foglalás

Foglalja le legjobb ajánlatainkat itt. Ha szeretne csatlakozni hűségprogramunkhoz további kedvezményekért, előnyökért, vagy egyszerűen csak hírlevelet szeretne kapni az összes hírről, kattintson ide.
Foglalás

Ajánlatkérés

Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi link segítségével, hogy a lehető legjobb ajánlatot készíthessük Önnek. Szívesen megosztunk minden további információt, amelyet nem talált meg weboldalunkon.
Kérjen ajánlatot