Legjobb ár garancia!
Bezár

July 8, 2024

Vízben való fürdőzéssel gyógyulhatunk?

Az embert a vízhez elválaszthatatlan kapcsolat fűzi. A szimbiózis oka, hogy a víz az emberiség életének egyik legfontosabb alapköve, már az ókorban őselemként tisztelték. Testünk megközelítőleg 60-70%-át is víz alkotja. A víz elengedhetetlen tehát létezésünk szempontjából, de vajon a vízben való mozgás is ugyanilyen természetes az embernek? Cikkünkből mindez kiderül.

Mindenképp igennel kell válaszolni erre, hiszen köztudott, hogy őseink az életet jelentő víz mellé települtek, így biztosra vehető, hogy vízbe is merészkedtek. Hogy milyen úszótechnikát fejlesztettek ki, arra is lehet következtetni, mivel őskori barlangrajzok örökítették meg az ősembert úszás közben. Arra is hamar rájöttek őseink, hogy a víz felhajtó ereje tehermentesíti az ízületeket, ezért fájdalmak, fáradt végtagok esetén enyhülést jelentett a fürdőzés. Azóta sok idő eltelt. A tudományok megállíthatatlan fejlődése a víz fizikai tulajdonságainak gyógyászati célokra való kiaknázását sem hagyta érintetlenül. Ennek eredményeképp született meg a hidroterápia, azaz a víz fizikai tulajdonságainak terápiás felhasználása.

Miben rejlik a hidroterápia gyógyító ereje?

A hidroterápia a vízben végzett terápiás tevékenység összefoglaló neve. Olyan terápiás célú szakkezeléseket jelent, amely a víz fizikai tulajdonságait és termikus hatását használja fel gyógyítás céljából. A víz eltérő fizikai, termikus tulajdonságai olyan komplex hatásokat biztosítanak a vízben tartózkodó számára, melyek egyéb körülmények között nem tapasztalhatók. A vízben végzett mozdulatok kevesebb erőkifejtést kívánnak, állandó egyensúlyozásra késztetnek. A felhajtóerő segítségével képesek vagyunk lebegni. A víz segíti a test, a végtagok felfelé irányuló mozgásait. A hidrosztatikai nyomás, a közegellenállás segíti a statikus helyzetek megtartását. Nem véletlenül az úszás az egyik legajánlottabb sport. A meleg vízben való fürdőzés az ízületek legjobb természetes gyógymódja. A függeszkedés pedig a gerincoszlop leghatásosabb "gyógyszere". Egyetlen hely van a világon, ahol minden tényező adott ahhoz, hogy meleg vízben, függeszkedve, lebegve gyógyulni lehessen. Ez a hely a Hévízi-tó.

Hidroterápia a Hévízi-tóban

A Hévízi-tóban való fürdőzés és függeszkedés semmihez sem hasonlítható élmény. A függőleges testhelyzetben végzett lebegés az, amire a világon csak Hévízen van lehetőség. Egyedül itt adott hozzá a megfelelő vízösszetétel, vízhőmérséklet, vízmélység és a kellő nagyságú vízfelület. Az egyedülálló, komplex hatáshoz hozzájárul a gyógyvíz összetétele is. A vízben oldott ásványi anyagok csillapítják a fájdalmat, a függeszkedés segít korrigálni a gerinc torzulásait. A hidroterápia során a víz fizikai tulajdonságai közül a következőkre építenek:

  • Hidrosztatikai nyomásra, azaz a folyadék súlyából származó nyomásra épít leginkább a hidroterápia. Vízbe merüléskor ez váltja ki a legtöbb élettani hatást.
  • Felhajtóerő hatására a vízben a test megtartása könnyebb, az izomzat képes az ellazulásra. Olyan mozgások is előhívhatók, melyek a szárazföldön a gravitáció miatt nem.

A víz ellenállása nagyobb, mint a levegőé, így izomerősítésre, állóképesség fejlesztésére is jól alkalmazható.

Fürdőzés és gyógyulás szállodai környezetben

A hivatalos minősítéssel rendelkező Ensana Thermal Aqua és Ensana Thermal Hévíz szállodákban megtalálhatók mindazok a gyógyászati kezelések, melyek hidroterápiára épülnek. Mely kezelések tartoznak ide?

  • Ezek a terápiás célú kezelések elsősorban szubakvális (víz alatti) torna formájában valósulnak meg:
      • passzív mozgatással, azaz gyógytornász segítségével
      • vezetett aktív mozgatással, ahol a páciens is segít a mozgatásban
      • aktív gyakorlatokkal
      • mozgáskoordinációval, mozgásdinamika javításával
      • egyensúlyfejlesztéssel
      • izomerősítéssel
      • izomnyújtással

  • A víz alatti torna mellett eredményesen alkalmazzák az ikonikus hévízi kezelés típust, a súlyfürdőt is. A beteget olyan medencében függesztik fel, melyben nem ér le a lába. A kezelés max. 20 percig tart, a felfüggesztés történhet a nyaknál, illetve a hónaljtámasszal. Nyaki húzás esetén súlyt ritkán szoktak alkalmazni, ilyenkor a beteg saját súlyának a felhajtóerővel csökkentett súlya elégséges. Hónaljnál történő felfüggesztés esetén a súly fokozatosan növelhető. A súlyt mindig a nyújtandó terület alá akasztják. A gerincre ható húzóerő következtében a hosszirányú megnyújtás alkalmas gerincízületi kopások, kisebb porckorongsérvek kezelésére, emellett mozgás-beszűküléssel kísért csípő- vagy térdízületek nyújtására.

  • Az Ensana hotelekben elérhető másik hatékony szolgáltatás a víz alatti vízsugármasszázs, az úgynevezett tangentor-kezelés. A kezelést általában egy nagy méretű kádban, ún. tangentor készülékkel végzik. A kezelési idő átlagosan 20 perc, a kezelés kiterjedhet az egész testre, vagy csak egy adott testrészre. A vendég ellazulva fekszik a kádban, miközben megfelelő víznyomással végzik a kezelést. Ez a masszázs kiválóan alkalmas görcsös állapotú izmok ellazítására, az izomzat vérellátásának javítására, valamint műtéti és baleseti utókezelésekre. Ezeken kívül erősíti a legyengült izomzatot, javítja a vérkeringést, általánosan javítja a közérzetet.

  • Örvényfürdő. Manapság egyre népszerűbbek a különböző elemekkel ellátott élményfürdők, melyek egyik formája az örvényfürdő. A medencében a vizet gyorsabban áramoltatják, melynek eredményeképpen a vízben lévők ki vannak téve a víz sodró hatásának. Ennek egy speciális fajtája a jacuzzi, mely masszírozó hatása egyrészt a víz áramoltatásának, másfelől a levegőbefúvás által keletkező légbuborékoknak köszönhető. Javítja a bőr vérkeringését, közvetlen és reflexes úton kötőszöveti lazító hatású, szöveti vérkeringést javító hatású.

  • A fentiek alapján megállapítható, hogy a vízben végzett kezelések nagymértékben hozzájárulnak a gyógyulás folyamatához. Mindez nem meglepő annak tudatában, hogy a vízben végzett gyakorlatok során a gravitáció csak kis mértékben hat a testre. A víz felhajtó ereje miatt úgy erősíthetjük izmainkat és ízületeinket, hogy azokat közben nem terheljük. A test teljes izomzatát lehet megerőltetés nélkül megmozgatni, e mellett pedig a gerinc számára is hasznos, mert segít korrigálni a gerincoszlop torzulásait. A gyógyvíz e mellett gyulladás és fájdalomcsökkentő hatású, a meleg vízben való fürdőzés pedig az egész szervezetre stresszoldóként hat.

További hírek

December 3, 2024

A termálvíz jótékony hatásai - hogyan segíthet a gyógyfürdőzés a testnek és léleknek?

Fedezze fel a termálvíz egészségügyi előnyeit és Magyarország legjobb kedvező árú gyógyfürdőit, Hévízen, Budapesten és Sárváron.
December 3, 2024

Hogyan támogatják egészségünket a gyógy- és wellnessfürdők?

A gyógy- és wellnessfürdők tökéletes teret biztosítanak a pihenéshez és kikapcsolódáshoz. Az Ensana fürdői a wellness és a megújulás világát ötvözik, ami által feltöltődhet, és támogathatja az egészségét is. Fedezze fel, hogyan érheti el a testi és lelki egyensúlyt egy kellemes fürdőélménnyel!

Kérdések

Ensana szállodáinkkal vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatos kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal. A hűségprogramunkkal kapcsolatos kérdésekért és válaszokért kattintson ide.
Írjon nekünk

Foglalás

Foglalja le legjobb ajánlatainkat itt. Ha szeretne csatlakozni hűségprogramunkhoz további kedvezményekért, előnyökért, vagy egyszerűen csak hírlevelet szeretne kapni az összes hírről, kattintson ide.
Foglalás

Ajánlatkérés

Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi link segítségével, hogy a lehető legjobb ajánlatot készíthessük Önnek. Szívesen megosztunk minden további információt, amelyet nem talált meg weboldalunkon.
Kérjen ajánlatot